Magyar Henrietta
Coach

Magyar Henrietta

Magamról

Szombathelyről származom, 2000 óta élek Budapesten. Angol nyelvtanárként diplomáztam, majd a Brit Nagykövetség sajtóosztályán kezdtem el dolgozni. Ezt követően már a multivilág szippantott be, annak minden szépségével és kihívásával együtt. Különböző iparágakban (telekommunikáció, kiskereskedelem, gyógyszeripar) dolgoztam-dolgozom, immár több mint húsz éve foglalkozom belső-külső kommunikációval, vállalati és kormányzati kapcsolatokkal, voltam egyszemélyes „osztály” és vezettem kisebb-nagyobb csapatokat.
Jelenleg Public Affairs és kommunikációs vezető vagyok egy amerikai multinacionális vállalatnál.

Az önismeret és önfejlesztés évek óta az életem része. Coaching folyamatban ügyfélként 2015-ben vettem részt először. Kiégés közeli állapotban kezdtem meg a folyamatot, ami felszabadító erejű volt számomra. Az élethez, a munkához, a saját magamhoz való hozzáállásomat alakította át gyökeresen. Ez a találkozás meghatározó volt számomra, ezt az értéket képviselema saját coaching munkám során is!

Szeretem a harmóniát, a jó energia áramlását magam körül. Ezt néha a mozgásban (futás, úszás, SUP, túrázás), néha a csendes szemlélődö jelenlétben találom meg. Pár éve lelkes amatőrként fotózom és több évtizede táncolok – izgalmas élmény számomra, ahogy a coaching folyamatokban előkerülő fogalmak (nézőpont, fókusz, bizalom, elfogadás, empátia) életre kelnek az élet egyéb területein. Úgy hiszem, az ilyen megélések segíthetnek meglátni és megérteni félelmeinket, hiedelmeinket, és elindíthatnak változásokat.

Hitvallásom: Love – Your way

A fenti két kifejezés a portugál Caminóm utolsó napjain jött szembe velem, a Caminokra jellemző, a hátralévő kilométereket mutató, két egymást követő útszéli oszlopon. „Szeresd az utad”, üzenték a feliratok, és választ adtak arra a kérdésre, amit indulásomkor meg sem tudtam fogalmazni, csak azt éreztem, el kell mennem sétálni egyet és megtalálni a saját hangom és életem.

Ha szeretnéd megtalálni az utad, felismerni, kimondani és valóra váltani a céljaid, belekezdeni valami újba, lezárni valami régit, határokat húzni és a határaid feszegetni, megérteni a reakcióid vagy a külvilág reakcióit, feloldani egy elakadást vagy dilemmát, harmonikusabban és hatékonyabban élni az életed, akkor örömmel kísérlek ebben a folyamatban.

Módszertanok:

A coaching folyamatok során elsősorban a képzéseken megtanult és a gyakorlatban elmélyített módszertanokkal dolgozom, pl.: tranzakció analízis, Gestalt, NLP, Solution Focus. Ezeket ötvözöm, és egészítem ki saját tapasztalataimmal és megérzéseimmel, hogy minél több nézőpontból ráláthass az életedre és megtaláld a saját megoldásaid.

Végzettség, képesítések:

Angol nyelvtanárként végeztem a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán (jelenleg: ELTE Savaria Egyetemi Központ) 2000-ben. Ezt követően több egy éves képzésben vettem részt, aktuális érdeklődési területemnek vagy munkakörömnek megfelelően. Ilyenek voltak például a multinacionális vállalati projekt menedzsment és kommunikációs képzések, a Lean Six Sigma program, de elvégeztem egy marketing- és reklámmenedzser képzést (2002 OKJ 54 343403), az ELTE TTJ Európai Tanulmányi Központjának Európa Tanulmányok programját, valamint részt vettem egy nagyon izgalmas, hat európai egyetem szervezésében elindított kísérleti CSR Master Class képzésen is 2011-2012-ben.

Coach szakmai képesítéseim a következők:

• Integratív coach képzés alapozó – GROW Education Kft. 2019-2020
• Integratív coach képzés haladó – GROW Education Kft. 2020-2021
• Business Coach – GROW Education Kft. 2021
• Process Communication Model Haladó – GROW Education Kft. 2021