Coach

HORVÁTH MARIANNA

Tíz év felsőoktatásban, főiskolai adjunktusként eltöltött idő után, szabadságra, megújulásra, önkiteljesedésre vágytam, így főállású vállalkozóként kezdtem tevékenykedni 2016-ban. Megbízásaimnak köszönhetően közel 10 év vezetői tapasztalattal rendelkezem. Vállalkozásom több területen működik: marketing, smink, vendéglátás, rendezvényszervezés és vállalati tanácsadás. Mindez kellő színességet kölcsönöz mindennapjaimhoz és végre rátaláltam a szerelem-tevékenységemre: a coachingra, mely egyre fontosabb eleme vállalkozásomnak és saját életemnek is.
Ez a formális bemutatkozásom, melyet szeretnék őszinte, személyes motivációmmal kiegészíteni Számodra.

Életem nem feltétlenül a társadalmi konvencióknak megfelelően alakul(t eddig). Melyet éveken keresztül nem fogadtam pozitívan, sőt önmagam ostoroztam, szomorú és negatív voltam, saját problémáimban vergődtem. Hibáztattam magam és a legkisebb empátiával kezeltem azt, hogy nem ott tartok az életemben, ahol az egóm szerint kellene…. Több, mint egy évtized önismereti út eredményeként illetve néhány további krízishelyzetnek köszönhetően azonban teljesen más életet élek ma már.

Saját tapasztalataim támogatják coach létemet, fókuszban az önszeretet képességének felnőttkori elsajátításával, mely életünk valamennyi területén megmutatkozik. Az Iamloved ’brand’ néhány éve került rám tetoválásként – ekkor zártam le az önismeret-fejlesztésem egy számomra jelentős szakaszát – elindulva az igazi önszeretet útján.

Így lettem coach, csatlakoztam a mindbox-coaching projekthez, illetve menedzselem a saját weboldalam és instagram felületem.

Hitvallásom

Gondolkodásmódunk fejlesztését sosem lehet abbahagyni – mindenki egyéni utat talál arra, hogy fejlessze magát, feldolgozzon nehézségeket, traumákat vagy kiutat találjon krízisekből. A fejlődés, növekedés egy kísérővel sokkal gyorsabban mehet végbe, mint önmagunk gondolatmeneteit menedzselve (ez személyes tapasztalatom is).
A coaching ülések tökéletes teret adnak ahhoz, hogy ítélkezés, tanácsadás nélkül, szeretettel és támogatással mindenki rátaláljon egy még jobb útra! Ráadásul a saját lelkéből! Saját erőforrásaira építve!

Mikor fordulj hozzám?

A visszajelzések alapján bármilyen téma támogatásában teljes szívvel, ésszel dolgozom coachként, azonban: önbecsülés, önszeretet, önértékelés, női lét, gyermekkori hiedelmek, érdemesség, ego és lélek válaszai témák még inkább közel állnak hozzám.
A Klienseim általában információt gyűjtenek rólam posztjaim és online megjelenések alapján, majd kipróbálják a 30 perces, ingyenes online ismerkedő coaching alkalmat. Mindezek általában egyértelművé teszik, hogy ki szeretné, hogy kísérjem az útján.

Általam használt módszertanok

Integratív módszertani alapokkal rendelkezem, melyeket a Kliens céljainak megfelelően alkalmazok. Leginkább a solution focus és a gestalt módszertana vonz és ezeket alkalmazom rutinszerűen a coaching folyamatokban.
Tarts velem és szeresd magad!

Végzettségeim, képesítéseim

GROW Integrált coach haladó képzés, 2021. (folyamatban)
GROW Integrált coach alapképzés, 2020.
Okleveles közgazdász – Miskolci Egyetem, 2006-2009.
Közgazdász – Szolnoki Főiskola, 2002-2006.
Önismereti utam
Terápiás ülések 2010- (közel 400 egyéni ülés)
Coaching folyamatok 2019- (közel 150 egyéni ülés és 20 alkalom csoportos coaching)
Szupervízió 2020-
Tapasztalatok – coach lét és megalapozása
Coaching 2019- közel 150 óra tapasztalat 2021 januárjáig
Főiskolai adjunktus, mentor, tehetséggondozási szakértő – 2006-2016. Szolnoki Főiskola – közel 300 óra egyéni mentorálás