„Én dolgom, Te dolgod” – tudatosítás, ítélkezés mentesség a coachingban 3.
ítélkezés önmagam felett
„Szülnöm kell. Ezt Te nem érted. Jövő hónapban leszek 30 éves. Mennyire gáz már, hogy nemcsak szülni nem fogok, de még pasim sincsen? Mindenhol azt látom, hogy szülnek, férjhez mennek! Én meg… Anyám is unokát akar, minden ismerősöm kérdezgeti, hogy Na? Mikor lesz már Anyámnak unokája? Érted? Ezt meg kell oldanom!” – szorongatja könnytől áztatott zsebkendőjét Emma.
Ha a coaching egy varázspálca lenne, akkor a Herceg máris megjelenne a fehér lovon és lám, minden megoldva. A fenti visszajelzés azonban rámutat arra, hogy Hölgyek sokasága szenved a környezetük, a társadalom elvárásai miatt. A fentiekben arról nem esik szó, hogy a Kliensem meglát egy kisbabát és mennyire vágyik az anyaságra. Arról azonban biztosít, hogy mindenki azt várja tőle: teljesítse a „kvótát” és szüljön. Igaz, jelenleg nincs párja, igaz, önmaga nem gondolkodik a gyerekkérdésben.
A coaching folyamatában lehetőség nyílik arra, hogy szétválasszuk a környezet, a társadalom, a család és a saját elképzeléseinket – mivel ez nagyon gyakran teljesen összemosódik.
„Ki mondja, hogy szülnöd kell? Ki mondja, hogy gáz, hogy 30 évesen nem az anyaságra készülsz?”
A válasz lassan érkezik: „Anya, Apa, Tesómék, a barátaim, kormány, politika, ismerősök, Nagyanyám…”
Mindenki itt van, aki számít és az is, aki nem. Kivéve egy személyt: a Klienst. Mások elvárásaitól szenved, pontosabban aktívan szenvedteti a lelkét. A későbbi üléseken bevallja önmagának, hogy még egyáltalán nem érzi készen magát egy kapcsolatra sem, nemhogy egy gyerekre. Megkezdődik az igazi munka: leválasztani, mi jó neki, mit szeretne, hogyan szeretne teljes életet élni, hogyan élheti a saját életét…