Fókusz, fókuszáltság

A fókusz nagyon fontos és óriási hatású. Szeretném, ha több oldalról is ránéznénk arra, hogy mi is a fókusz és hogyan hat ki az életünkre.

Az első – engem nagyon megérintő – példa azt mutatja, hogy az alap szükségleteinket hogyan érinti, érintheti a fókusz tartása, a fókuszált tevékenység. Jöjjön most egy rövid történet a férfiról, aki épp egy forró nyári napon caminóját járta. A kulacsából már több, mint 2 órája kifogyott a vize és tudta, hogy még hosszú az út a következő útmenti kútig. Az odavezető út külvárosi és kihalt volt. A nagy meleg szinte égette a bőrét, de ezzel most nem foglalkozott. Gondolatait a szomjúsága kötötte le és az elmélkedés az életén. „Szomjas a testem, Szomjas a lelkem. Ezért vagyok az úton. Tudom, hogy minden nappal közelebb kerülök önmagamhoz, a lelkem fokozatosan töltődik. Figyelem mindazt, ami körülvesz. Csodálatos az élet. Ezt most látom igazán. Most! Igen most, mert csak azzal foglalkozom, hogy élek. Mennyi érzés kavarog itt. Szomjazom…”

Mindeközben az idő telt-múlt. A férfi ekkor távolról megpillantotta a kutat. Még pici volt a kút sziluettje és másnak jelentéktelen, de neki ott és akkor minden volt. Az élet. A kút mellé érve gyors mozdulatokkal levette a hátizsákját és kibányászta a kulacsát. Lecsavarta a kupakot és fél kézzel lenyomta a kút „karját”, másik kezével a kulacsát fogta és arra összpontosított, hogy egy csepp víz se menjen kárba. A kulacs töltődésének hangja is volt. A hang egy üres mélyen kongóból gyorsan magasan kacagóvá váltott. Megtelt. A férfi elengedte a kutat és most két keze közé vette vízzel teli palackját. Kétség nem fért hozzá: ez az élet. Feltöltődhet. Szájához emelte a kulacsot és gyors, mohó kortyokkal enyhítette szomját. Majd, amikor ezzel végzett, elégedetten újra töltötte a kulacsát. Ezalatt az idő alatt pihenhettek a lábai is – érezte a hálát, hogy a teste és a lelke is töltődhetett.

Tudta, hogy a keze volt az igazi fókusz most, mellyel a kulacsát a kút szájához tartotta pontosan, figyelmesen, hogy mielőbb elérje a célját. Boldog mosollyal folytatta útját az újratöltött kulacsával együtt.